Magyar Alkotóművészek Háza

Magyar Alkotóművészek Háza

Magyar Alkotóművészek Háza

Zenei tagozat

A Zenei Tagozat 2010. évi beszámolója
Tovább
A Zenei Tagozat 2010. évi szakmai programja

MAGYAR ALKOTÓMŰVÉSZEK HÁZA
2010. MÁJUS 13


Beszélgetések kortárs magyar szerzőkről, alkotásokról

Tovább
Tájékoztatás az alkotóházi beutalásokról
Tovább
MAOE Zenei Tagozat Vezetősége

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületében 2010. június 23-ával lezárult a tisztségviselők választása. Ennek alapján közöljük a megújult Zenei Tagozat Vezetőségének és Segélyezési Bizottságának névsorát.

Tovább
Zeneakadémisták a galyatetői alkotóházban

Amikor a zenetörténet órán arról beszéltem, hogy Kodály milyen szenvedélyesen szerette a természetet, és milyen gyakran járt töltekezni Galyatetőre, eszembe jutott, milyen jó lenne ebből az élményből valamit átadni a diákoknak. Hiszen a mai fiatalok közül már csak nagyon kevés kapja meg ezt a szüleitől. A túrázás, a természetjárás kiment a divatból, ezért aztán az ifjabb generáció nem ismeri meg azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amikor többórás gyaloglás után – lihegve és kipirulva – fölérünk a hegy csúcsára, és elénk tárul a panoráma…

Először csak egy egynapos kirándulásra gondoltam, valahol a közelben, és persze elképzeltem, hogy közben mennyit lehetne beszélgetni olyan fontos dolgokról (zenéről, de filozófiai kérdésekről és egyebekről is), amikre az egyetemi előadásokon csak ritkán jut idő. Aztán egyszer csak beugrott: nekünk is Galyatetőre kellene mennünk, hiszen az alkotóházban zongora is van, így aztán a zenetörténet-órával egybekötött, sok-sok tartalmas beszélgetéssel is megtűzdelt túra után a hangszer köré gyűlhetnénk, hogy együtt muzsikáljunk. Két napon át elmélyedhetnénk a természet és a zene csodáiban…Szóval valamiféle peripatetikus, monstre zenetörténet órát képzeltem el, utána pedig intenzív gyakorlati muzsikálást.


A második túra végén, már csak pár percre az alkotóházról: Németh Zsuzsa, Hotzi Enikő, Tegyei Zoltán és Orosz Mihály, a Zeneakadémia hallgatói

2010 júniusának elején a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány igazgatójának engedélyével diákjaim kedvezményesen (szakmai vendégekként) kaptak szállást a galyatetői alkotóházban, és így megvalósulhatott az álmom. Elárulom: a szervezés bonyolultabb és időigényesebb volt, mint amire számítottam, de az eredmény is sokkal szebb és tartalmasabb lett annál, amit elképzeltem. Egy fuvolista, egy orgonista, egy csembalista és egy karmester tartott velem, két ifjú hölgy és két fiatalember. (Eredetileg hat diákkal mentem volna, és így meg is telt volna az alkotóház, de sajnos hirtelen adódott betegség két diákot megakadályozott abban, hogy eljöjjön.) Akkoriban voltak a nagy esőzések, ezért aztán ijesztgettek bennünket, hogy veszélyes lesz a vállalkozásunk, járhatatlanok lesznek az utak stb. Mondtam, semmi gond, ha úgy alakul, legföljebb a házban maradunk és még többet zenélünk…


Orosz Mihály, Tegyei Zoltán, Németh Zsuzsa és Hotzi Enikő, a Zeneakadémia diákjai a galyatetői alkotóházban

Csodák csodája, éppen azon a két napon (június 5-én és 6-án) ragyogó napsütés volt, és a lehető legideálisabb kirándulóidő. Az pedig, hogy egy-két helyen a turistaút patakká változott, csak izgalmasabbá tette az utunkat… Az első napon először megnéztük a Kodály-templomot (amit még egyik diák sem látott korábban), aztán nekivágtunk az erdőnek, irány a Nyírjes bérc… A diákok hamar feloldódtak a túrán (persze, igyekeztem őket a legszebb helyekre vinni; mindkét napra nagy gonddal választottam ki az útvonalat), aztán, visszaérve az alkotóházba, muzsikáltunk. (Pontosabban folytattuk a muzsikálást, mert útközben is sokat énekeltünk, szebbnél szebb magyar népdalokat. Ez spontán jött a diákokból, bár tudom, hogy ezt nehéz elhinni…)

A zongoránál Johann Sebastian Bach négyszólamú koráljait énekeltük, hosszú-hosszú órákon át, a csembaló szakos diák irányításával. Elámultunk egy-egy különleges harmónia-fordulaton, szöveg és zene szoros összetartozásán. És a Bach-zenével való foglalkozásnak ott, közel ezer méter magasan, a közösen eltöltött gyönyörű nap után, a hatalmas fenyőfák között álló házban volt valami többlet-jelentése ahhoz képest, mintha ugyanezt az egyetem falai között tettük volna meg. A második nap ugyanolyan gyönyörű és szellemiekben ugyanolyan gazdag volt, mint az első. Csak este indultunk haza Budapestre.
Úgy érzem, ezzel a hétvégével életre szóló élményt kaptuk – nemcsak a diákok, hanem tanárként jómagam is.

A mátrai túrázásnak és muzsikálásnak gyorsan híre ment a diákok között, és már kapom az érdeklődő leveleket, hogy mikor lesz hasonló…

Solymosi Tari Emőke
(Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)

ZENEI TAGOZAT beszálmoló 2009

2009-ben a MAOE nehéz évet élt át, ennek kedvezőtlen hatásai a Zenei Tagozatot sem kerülték el. Tagjaink a részletekről hírt kaphattak napilapok hasábjairól, és részletesebben az „Alkotó” című tájékoztató újságban olvashatták a három főméltóságnak írt levelet, valamint a MAOE elnökének helyzetjelentését is.

Tovább
MAOE Zenei Tagozatának szabályzata

A MAOE Zenei Tagozatának szabályzata értelmében a tagozat tagja lehet minden magyar zeneszerző, zeneszövegíró, zenetudós, zenekritikus és zenei író, aki jelentékeny alkotótevékenységet folytat.

Tovább